Fercsek bmw e30 320i

Ezen a honlapon látod az én bmw e30 320-as tuningolásának le írását pénzbeni számolások ,Bmw ápolási tanácsok tehát mindent amit csak akarsz tudni egy e30 320-as BMW-ről


Bmw

A sikersztori 1975-ben, a müncheni Olimpiai Stadionból indult el, itt mutatta be a BMW az új 3-as sorozatot. A sportos karakterű, 2 ajtós limuzin új fejezetet nyitott a BMW gyár történtében, a forradalmi elrendezésű, vezetőorientált cockpit például máig érezteti a hatását a bajor gyár design-filozófiájában

.


BMW
A rövid első túlnyúlás és a hosszú motorháztető is az 1975-ös modell jellemző ismertetőjegyei voltak, persze a kocsi népszerűségéhez a széles motorpaletta is hozzájárult. A 2 literes négyhengeres erőforrások koruk legizmosabb példányai voltak, két kerek első fényszóróval különböztették meg őket a gyengébb változatoktól. 
BmwBmwBmw
1977-től viszont már hathengeresekkel is választható volt a 3-as, a K-Jetronic befecskendezésű 2,3-as teljesítménye elérte a 143 lóerőt, végsebessége pedig a 190 km/h-t. 1981-ben már az egymilliomodik hármas gördült le a szerelősorról, s ezzel minden idők legsikeresebb BMW-je lett a típus.
Bmw
A modellváltást persze a nagy siker ellenére sem kerülhette el, így 1982-ben megjelent a második generáció. Érdekes, hogy az új hármas a mai divatirányzattal ellentétben rövidebb lett az elődjénél, a belseje viszont jóval több helyet kínált az utasoknak. Nem mellesleg jelentős diétára fogták a legkisebb BMW-t, így a morcosabb külső a feljavított motorokkal párosítva jóval dinamikusabb menettulajdonságokat nyújtott. 
BmwBmwBmw
Egy évvel később, 1983-ban családi autóvá vált a hármas, a dinamikus formájú karosszéria kapott plusz két ajtót. Ez azonban nem akadályozta meg a német gyár vezetőségét, hogy még erősebb, még nyomatékosabb motorokat építsenek be a motorháztető alá, a 2,7 literes „eta" hathengeres pedig még takarékos és környezetbarát is volt. Dízelmotorral először 1985-ben rendelhették meg a vásárlók a kis bömbit, ekkor azonban még alacsony fogyasztásával szerzett magának híveket. A motorkínálat másik pólusán a 171 lovas hathengeres állt, amely az opciós összkerék-meghajtásával extra tapadást kínált. 
Bmw
Három teljesen új variáns is a piacra került a második generációból, a 325i Convertible volt Németország első négyüléses kabriója, míg az M3-as a szuper-sportkocsik ellen indult csatába. A harmadik a kombi volt, amely racionális értékkel rendelkezett a kimagasló vezetési élmény mellett.
Bmw
1990-ben elérkezett a második generációváltás, az újságírók a franciaországi Miramasban ismerhették meg a radikálisan megnőtt, megerősödött új típust. A legpozitívabb változást a jelentősen bővült hátsó lábtér jelentette, de a 3-as sokat lépett előre a biztonság terén is. 
BmwBmwBmw
Még a legkisebb 1,6-os motor teljesítménye is elérte a 102 lóerőt, a legerősebb pedig közel 200 lóerős volt. Azonban a BMW mérnökei egy pillanatig sem csücsültek a babérjaikon, folyamatosan fejlesztették a harmadik generáció különböző variánsait (kupé, kabrió, kombi), és 1994-ben ismét egy vadiúj karosszériát tálaltak a közönségnek. Ez volt a megrövidített Compact, amely elsősorban a fiatal, kevésbé tehetős ügyfeleket célozta meg.
Bmw
A hosszú modellciklusokat betartva, a BMW csak 1998-ban dobta piacra a negyedik generációt. Nagyon egységes, kellemes design és a kor színvonalából kiemelkedő technika jellemezte az új 3-asokat, a dupla-Vanos rendszerrel épített motorok kultúrált viselkedésükkel és környezetbarát üzemükkel is elnyerték a vásárlók tetszését. Ebben a sorozatban kerültek előtérbe a közvetlen befecskendezéses, common-rail dízelmotorok, amelyek még a kupéba és a kabrióba is belekerültek. Közben az M3-asból is etalon vált a sportkocsi-rajongók szemében, az 1975-ben elindult 3-as sorozat szinte hihetetlen karriert futott be.

Bmw





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 8
Havi: 7
Össz.: 27 932

Látogatottság növelés
Oldal: 3-as sorozat történelme
Fercsek bmw e30 320i - © 2008 - 2024 - fercsek-bmw.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »